A Kritón rövidségében is egyike Platón legerőteljesebb szövegeinek. A dialógus különös része a Törvények beszéde, amely Platónnál szokatlan nyelvi-retorikai jegyeket visel. A helyzet eleve drámai: Szókratész saját életéről haláláról döntve idézi meg Athén törvényeinek szavait - ez magyarázza e szövegrész emelkedett hangját. A Kritón a legnépszerűbb antik írások közé tartozik, majd kétezerötszáz éve folyamatosan kiadják és kommentálják, mégis kevés fordításnak sikerült az iskolás színvonal fölé emelkednie. Bár szinte minden görög szeminárium fölvette kötelező olvasmányai közé és „szétolvasták" a művet, sokszor az alapos elemzés hiánya, a görög jogi terminusokat illető tájékozatlanság és számos félrefordítás nehezítette a megértést.
A Kritón az antik politikafilozófiai irodalom egyik legérdekesebb és egyben ma is legelevenebb alkotása. A politikai rendszer legitimációja, a politikai kötelezettség és polgári engedetlenség problémáját a ránk maradt antik szövegek közül csak ez a Platón-mű tárgyalja. Központi gondolata szerint jó az, ami törvényes, és még jogtalanságra sem lehet jogtalanság a válasz. A város elpusztulna, ha a törvényeknek nem volna ereje, mert a magánemberek nem engedelmeskednének azoknak. Ennek az engedelmességnek az egyén belátásán, az egyén és a társadalom között „szavakkal és tettekkel" köttetett szerződésen kell alapulnia. Meglehet, a Kritónban rejlik a Szókratész-dráma (Euthüphrón, Védőbeszéd, Kritón, Phaidón) talányának, annak a kérdésnek a megfejtése is, hogy miért is kellett meghalnia Szókratésznek, ha egyszer nem kellett volna?