A híres mitikus hős, Hercules nemzésének és születésének vígjátéka az Amphitruo. Hercules – azaz Héraklész – a görög komédiák sokszor kicsúfolt hősei közé tartozott, sőt fogantatásának itt ábrázolt története is az ősi mondakincsből származik: a legfőbb isten – Plautusnál persze a latin Juppiter – megkívánja a hadba vonult Amphitruo király nejét, a szépséges Alcumnát, aki már hites urától is állapotos; Juppiter, ismervén az asszony tisztességét, a férj alakjában jelenik meg és ölelkezik vele, mégpedig oly eredményesen, hogy egy második fiú – Hercules – is megfogan. A vígjáték cselekménye azzal indul, hogy hazatér az igazi férj, Juppiternek viszont semmi kedve lemondani a pótférji funkcióról: a szolgájaként segédkező Mercurius elhiteti Amphitruo szolgájával – tehát képmásával –, hogy ő valójában nem is ő, s hogy sem a királynak, sem szolgájának semmi keresnivalója nincs a palotában, hiszen az „igazi” király és az „igazi” szolga már napok óta otthon van… A komédiának ez a bevezető jelenete bizony aránytalanul hosszú – az egész (utolsó részében csak töredékesen fennmaradt) mű harmadát tehette ki a pórbeszéd, és kissé egyhangúak a bohózati eszközök is: Mercurius alapos ütlegekkel veri belé a szolgába, Sosiába a tudathasadásos csodálkozást, s ha csak mukkanni s tiltakozni mer, hogy ő mégiscsak ő, ismét ütésre lendülnek az isteni öklök.

Elképedés, bosszankodás, dühöngés, kergetőzés kezdődik s folyik még jó soká, a derék Alcumena tudtán kívül, majd őszinte felháborodására, mígnem Juppiter kegyesen visszaadja egymásnak a férjet s feleségét, s az asszony fiúikreket szül. Mindenki elégedett és boldog, a felszarvazott Amphitruo még büszke is, hogy szerény házát micsoda kegy érte…
A jóízű nevetés forgószele kavarog öt felvonáson át (az utolsó két felvonás egyébként aránytalanul rövid, s ez máskor is megesik). Vaskos és naiv tréfák csattannak: Alcumena asszonyi tisztasága, a férji vádakat elutasító méltósága alkot ellenpontot a csábítás nyers mulatságához. A „megható” mozzanat – vagy a cselekményben, vagy valamelyik hős ábrázolásában – egyébként is az újkomédiától örökölt műfaji kötelezettség, amit már a siker érdekében is ajánlatos volt alkalmazni.

Plautus Titus Maccius: Amphitruo