Az írás célja az, hogy arról beszéljünk, amit erkölcsi erénynek tartanak és neveznek, és ami főleg abban különbözik a teoretikus erénytől, hogy anyaga az érzelem, formája pedig az értelem.  Azt kell vizsgálni, hogy mi a lényege és természetétől fogva miként áll fenn, valamint azt, hogy vajon az ezt befogadó lelket a saját értelme ékesíti-e, vagy ezt máshonnan fogadja be. Ha pedig máshonnan fogadja be, vajon ezt oly módon teszi-e, mint azok a dolgok, amelyek a náluk kiválóbbal keverednek, vagy oly módon, hogy valamely útmutatást és irányítást vesz igénybe és ezért azt lehet róla mondani, hogy részesedik az irányító [lélekrész] képességéből? Az ugyanis - úgy vélem - világos, hogy az erény létrejött legyen, hogy teljesen anyagtalan és keveretlen maradjon. Viszont jobb lesz röviden átfutni mások ezzel kapcsolatos vélekedésein; nem is a tudósítás végett, hanem inkább azért, hogy a többiek véleményét előrebocsátva a mi nézetünk világosabb és hitelesebb legyen.