Az európai költészet századok óta mindig újra és újra visszatér a kimeríthetetlen kútfőhöz, a kétezeréves latin költészethez. Mi a titka ennek az elévülhetetlen irodalomnak? Gazdag sokfélesége, amelyből minden kor a maga hangját hallotta ki, formai és nyelvi tökélye, s mindig időszerű emberi tartalma: a szerelem, az öröm és a szenvedés, a béke és a munka, táj és a haza, az eré¬nyek és a bűnök nemesen nyugodt vagy szenvedélyes, áhítatos vagy keserű megéneklése, vagy a római utca életének, a kor jellegzetes színeinek ma is elevenen ható megjelenítése? Mindenki kiválaszthatja a kedvére valót: Lucretiust, az emberi értelem megszállottját, aki roppant erejű látomásokban idéz múltat és jövendőt, Catullust, a szerelmi szenvedély első modern énekesét, Vergiliust, az aranykor és a haza szelíd szavú költőjét, Horatius bűnöket ostorozó, bölcs mértékletességre intő, csodálatos fénnyel izzó líráját, Tibullus édes békét áhító elégiáit, Propertius forró indulat és keserű csalódás, tudós elmélkedés és közvetlen köznapiasság között hullámzó verseit, a tökéletes és elegáns, szórakoztató és nagyvilági, a száműzetés magányában, a barbár Keleten el-elcsukló hangon, az emberi fájdalom poklából jajgató Ovidiust, vagy a csípős epigramma mestereit, Martialist és Juvenalist.
Kötetünk bő válogatásban mutatja be a római költészetet kezdeteitől hanyatlásáig, az első, még közvetlenül a görögség igézetében fogant töredékektől a már-már túlérett formai játékokig s a keresztény középkor első képviselőiig.