Herkules halandó anyától, Alcmenától és Juppitertől született. A nemzés éjszakája olyan nagy gyönyörűséget okozott az istenek királyának, hogy nem engedte meg a Napnak, hogy felkeljen, egy egész napon át tartott az éjszaka. A gyereket Alcmena és férje, Amphitryo együtt nevelte fel. Juno, akiről a szövegben Hercules mint mostohájáról beszél, kezdettől fogva gyűlölte a csecsemőt, és megpróbálta már a bölcsőjében elpusztítani. Két kígyót küldött hozzá, hogy azok öljék meg. Hercules azonban már akkor olyan erővel rendelkezett, hogy megfojtotta őket puszta kezével. Juppiter fiának halhatatlanságot ígért és azt, hogy az istenek között ad neki helyet. Hercules tizenkét „munkát", azaz tizenkét emberfeletti teljesítményt kívánó tettet vitt végbe. Ezek a következők voltak: a nemeai oroszlán megölése, a lernai hydra (tengeri kígyó) elpusztítása, az ércpatájú ceryniai szarvas befogása, az erymanthusi óriási vadkan elejtése, Augias istállójának kitakarítása, a stymphalusi mocsár rézcsőrű és rézkarmú emberevő madarainak elűzése, a krétai bika megfékezése, Diomedes emberhússal táplálkozó lovainak megfékezése, Hippolyte, az amazon-királynő övének megszerzése, Geryon marháinak elhajtása, a Hesperisek aranyalmájának megszerzése és végül az Alvilág kutyájának, a Cerberusnak a felhozatala a föld felszínére. Az utolsó munkája után azonban Juno őrületet bocsát Herculesre, és önkívületben megöli feleségét, Megarát és a tőle született gyermekeit.
Miután Theseus Athénban megtisztította a hőst bűneitől, ismét családot alapított, és feleségül vette Oeneus, a calydoniai király lányát, Deianirát. A lányért meg kellett küzdenie a bika alakú folyamistennel, Achelousszal, aki a  harc közben meg tudta változtatni az alakját. Győzelme után, amikor hazafelé vitte Deianirát, egy megáradt trákiai folyón keltek át. Hercules átgázolt a folyón, de a lányt a révész, a Nessus nevű kentaur vette a hátára. Megtetszett azonban neki az utasa, és megpróbálta elrabolni. Hercules a folyó közepéről megölte nyilával. A haldokló kentaur felfogta saját kiömlő vérét, és varázsszerként átadta Deianirának, mondván, hogy ebben áztatott ruhába öltöztesse Herculest, ha egyszer meginogna a férfi szerelme iránta.
A darab cselekményének idején, évekkel később Deianirának és Herculesnek már szinte felnőtt közös fia van, Hyllus. Egyik vállalkozásáról a hős hadizsákmányként Ioiét hozta magával. Megölte a lány apját, Eurytustés, Oechalia királyát, és az egész családot, feldúlta az országot, csak a szépséges lánynak kegyelmezett. Őt azonban hazavitte magával Trachisba. Ez felkelti Deianira féltékenységét, és eszébe juttatja a kentaur ajándékát. Fényes kelmét áztat meg a vérben, és ajándékul elküldi a férjének. Hercules magára ölti a ruhát, és a benne felitatott méreg beleég a bőrébe, szétmarja a testét, és nem lehet tőle megszabadulni. Deianira, amikor felismeri a kentaur cselét, és saját tettének következményét, maga vet véget életének. A hős úgy szenved, mint soha korábban, felviteti magát az Oeta hegyére, hatalmas máglyát építtet, és azon hamvasztatja el magát. A fiát sirató Alcmenenek azonban megjelenik a szelleme, és hírül adja, hogy nem halt meg, éppen ellenkezőleg, halhatatlanná vált, és Juppiter végre befogadta az istenek közé.
A Hercules az Oeta hegyén című darabnak szinte bizonyosan nem Seneca a szerzője. A latin szöveg megformáltsága messze elmarad a többi darabétól. A mű gyakran feltűnő fogalmazási hibái miatt több elemző is felvetette, hogy a költőnek esetleg nem anyanyelve volt a latin. Megkülönbözteti az Oetai Herculest a többi darabtól a szokatlanul nagy terjedelem, és a pozitív vég. Bizonyosan később keletkezett a szöveg, mint Seneca tragédiái, mert rendkívül [508] sokat idéz belőlük, természetesen különösen az Őrjöngő Herculesből.
Az első 4 felvonás cselekménye ugyanazt a történetet meséli el, mint Sophoklés Trachisi nők c. tragédiája.