Az én honlapom

Honlap-menü
A fejezet kategóriái

Kedvenc könyveim

Főoldal » Fájlok » Antik könyveim

Seneca: Játék az isteni Claudius haláláról
2014-04-25, 10:09 PM

A Játék közvetlen irodalmi elődei a görög irodalom késői, hellénisztikus korszakának elejétől ismeretesek. Menipposz i. e. III. századi szíriai görög író alakította ki jellegzetes irodalmi formáját annak a műfajnak, amelyet róla szoktak volt már az ókorban "menipposzi szatírá"-nak nevezni. Legszembetűnőbb formai ismertetőjegye a próza és vers váltakozása volt oly módon, hogy a vers ne csak betét legyen, hanem az elbeszélés terhét is megossza a prózai részekkel.
[...]
Az élő császár isteni tiszteletének alapja az a fikció volt, hogy a császár személyében isten jelent meg az emberek között, aki tetteivel megmutatta isten-voltát; a halott császár istenné avatásáé az, hogy a halottat az istenek maguk közé fogadták az égbe. Erre eleinte tanú kellett, aki esküvel vallja, hogy látta a császárt az égbe szállni, ilyen tanú pedig - tiszteletdíjának összegéről is pontosan beszámol a hagyomány - Augustus halála után éppúgy akadt, mint Claudiusé után a szatírában említett útfelügyelő.
Nyilván senkitől nem követelték meg, hogy ezt komolyan vegye, Seneca éppen ezért abból indult ki, hogy komolyan vette. A mennybemenetel hiteles tanú vallomása alapján megtörtént - azok, akik Claudiust az istenek közé iktatták, csak ezért felelősek. Seneca nem száll ezzel szembe, csak tovább folytatja a történetet: Claudius valóban megérkezett az égbe, de csak hogy annál nyilvánvalóbb legyen, mennyire nem odavaló, s annál látványosabb a bukás, a szatíra mesteri ökonómiával berendezett háromszintes színpadának legtetejéről a földön át az Alvilágig - ott is egy felszabadított rabszolga szolgájául: Claudius halála után is az maradt, ami életében volt.
Claudius istenné avatása paródiájának ez a bravúros összeegyeztetése a közzétett hivatalos verzióval biztos sikerre számíthatott azok között, akiknek nap mint nap hasonló feladatokat kellett megoldani pozíciójuk, sőt életük megmentéséért. De Seneca nyilván többet is akart művével, mint ilyesfajta elismerést.
[...]
Seneca szatírája, változott világban és változó szerepben, a műfaj mindkét alapvető célját megőrizte: megsemmisíteni akart és fenntartani, lesújtani és felmagasztalni. De akit megsemmisített és lesújtott, egy halott volt, akit felmagasztalt, a birodalom korlátlan uralkodója. Ha Seneca művének ezt a kettős feladatát mégis komolyan vette, ez csak egy illúzió fogságában történhetett.
Az illúzió kettős volt: egyfelől, hogy Augustus aranykora visszahozható, és visszatérése minden baj orvossága volna, másfelől, hogy Nero az a császár, aki visszahozza. Így a döntő ítéletet a szatírában Augustusnak kell kimondania Claudius fölött: "Hát ezért teremtettem én békét szárazon és vízen?" Seneca meggyőződése az volt, hogy Claudiusban annak a császárnak az emlékét kell megsemmisítenie, aki letért az Augustustól kijelölt útról, s most ott érezte a maga kezében a hatalmat ahhoz, hogy tanítványát erre az útra visszavezesse. Úgy érezte, hogy most elérkezett a történelemben rég várt pillanat: a császár és a filozófus szövetsége. Seneca szava döntő volt a birodalomban, s az Apocolocyntosis Párka-jövendölésének az Augustus kori költészet közhelyeiből fölépített, a mai olvasó számára kínosan ható, de megírása idején nem egy költő verseiben visszhangzó Nero-dicsőítésében a kettőjük vezetésével megvalósuló aranykort ünnepelte.

Kategória: Antik könyveim | Hozzáadta:: dbogar | Címkék (kulcsszavak): római dráma, ókori irodalom
Megtekintések száma: 125 | Letöltések: 1 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]