Mindenki boldogan akar élni, bátyám, Gallio , de annak belátásához, hogy mi az, ami boldoggá teszi az életet, homályos a tekintetük. Olyannyira nem könnyű elérni a boldog életet, hogy annál messzebbre kerül tőle mindenki, minél serényebben tört feléje, ha letévedt az útról. Mihelyt az út az ellenkező irányba visz, maga a gyorsaság okozza a nagyobb távolságot.
Így mindenekelőtt azt kell meghatározni, hogy mi az, ami felé törekszünk. Eztán körül kell néznünk, hogy melyik úton érhetünk el oda a leggyorsabban, s éppen az úton értjük majd meg, ha az éppen egyenes, hogy mennyi veszedelem fenyeget naponta, s mennyivel közelebb vagyunk tőle ahhoz a ponthoz, ami felé természetes vágyunk hajt bennünket. 
Ameddig össze-vissza bolyongunk, s nem vezért, hanem a különböző irányokba hívók zavaros kiáltozását és zajongását követjük, addig a röpke élet tévedések közepette foszlik szét, mégha éjjel-nappal valami értelmes lelkiállapotért fáradozunk is. Döntsük el tehát, hogy hogyan és merre igyekszünk, vezetőt választva magunknak, aki kifürkészte már mindazt, amerre mi is haladunk, mert bizony nem ugyanaz a helyzet ebben az esetben, mint a többi utazásnál. Azoknál a kiépített utak és a megkérdezett helybeliek nem hagyják, hogy eltévedjünk, de itt a jól kitaposott és sűrűn járt út csap be legjobban.  
Tehát semmire sem kell jobban ügyelnünk, mint hogy ne kövessük birkák módjára az előttünk menők nyáját, nehogy oda jussunk, ahová mennek, s nem oda, ahová mennünk kell. De semmi sem szed rá bennünket nagyobb rosszal, mint hogy a szóbeszédre hallgatunk: a legnagyobb jónak azt tartjuk, amit nagy egyetértéssel fogadtak el, és amire sok példánk van. Nem megfontoltan, hanem majmolva élünk...
Seneca értekezése ebben a kiadványban jelent meg elösször magyar nyelven.