Három rendbeli vigasztaló levelet, vagy értekezést írt Seneca: az elsőt anyjához Helviához, a másodikat Polybiushoz, a harmadikat Marciához. - Különböző értékü művek ezek, de egy vagy más fogyatkozás mellett is fölötte érdekesek és tanúságosak. A Polybiushoz intézett vigasztalás egészen más természetű, s bár czélja egy, tudniillik a vigasztalás, mégsem egy forrásból eredt amazzal. Ezt is száműzetésében, még pedig annak harmadik évében írta, de már testben, lélekben meggyengűlve, mint a mű tartalma mutatja s mint annak végén az író maga igazolja. - A mű eleje, bevezető része, nem maradt reánk. Egyik fejezet töredékével kezdődik s bár érezhető rajta e miatt némi csonkaság, nincs azért ez által lényegesen csökkentve s megzavarva az egésznek értéke s hatása. - Polybius egyike volt Rómában a leghatalmasabb embereknek. Claudius udvaronczai közé tartozott, mint annak felszabadítottja. Nevét sok oldalú tanulmányaitól kapta. A görög és latin miveltségben tökéletes jártassággal birt. - Elvesztvén testvérét, a számkivetésben sinlődő Seneca megragadta az alkalmat a hatalmas ember vigasztalására, vagy inkább arra, hogy egyuttal Cæsart idétlen hizelgésekkel halmozza s ez által saját sorsa iránt könyörületre indítsa. De az ohajtott hatást sem Cæsarnál, sem Polybiusnál el nem érte, a ki valószínűleg közönyösen fogadta a reá is bőven halmozott s meg nem érdemelt dicséreteket s nem törődve azzal, hogy dicsőitője Rómától távol keseregve tölti napjait. - A mű, bár tagadhatatlanul sok és tulzott hizelgés szól belőle, még sem méltó arra a kicsinylésre, sőt gyalázásra, melyyel e miatt némelyek illették. Számos fényoldal mérsékli abban az árnyékokat.