Eredeti címe: Oidipusz türannosz. Bemutatója talán i. e. 426-ban volt. Cselekménye: Thébai városát pestisjárvány sújtja, mert a sok évvel azelőtt megölt Laiosz király gyilkosát még mindig nem találták és büntették meg. Oidipusz, aki közvetlenül Laiosz után lett Thébai uralkodója, nagy erővel lát a gyilkos kereséséhez, ám nagy megdöbbenésére és felháborodására Teiresziasz, a vak jós azt állítja, hogy a gyilkos ő maga, és homályosan ugyan, de egyéb szörnyűségekkel is vádolja. Oidipusz visszautasítja a vádat, sőt azzal gyanúsítja meg a jóst, hogy Kreónnal, Iokaszté bátyjával összeesküvést szőnek ellene. Megjelenik Iokaszté, aki azzal nyugtatgatja Oidipuszt, hogy a jóslatokkal nem érdemes törődni, hisz Laioszról az volt a jóslat, hogy saját fia öli majd meg, de rablók végeztek vele egy hármas keresztúton. Oidipusz megrémül, hisz amikor Thébaiba jött, ő is megölt egy idősebb embert egy ilyen keresztúton. A nyomozás így indul meg, egyre mélyebbre hatolva a múltba: kiderül, hogy Oidipusz nem a korinthoszi királyi pár fia, mint hitte, hanem Thébai szülötte, sőt a királynak, Laiosznak és Iokaszténak fia, akiről születésekor úgy szólt a jóslat, hogy egykor megöli apját és feleségül veszi az anyját. Emiatt csecsemőkorában el akarták pusztítani, de életben maradt, és akaratlanul bár, de betöltötte a jóslatot. Iokaszté öngyilkos lesz, Oidipusz megvakítja magát, s száműzetésbe szeretne menni, távol a borzalom színhelyétől, de míg a Delphoi jósda nem nyilatkozik, maradnia kell. Az Oidipusz sokan végzetdrámának tartják, de nem az. A darabban nem az áll az előtérben, hogy sorsát senki sem kerülheti el, hanem az, hogy az emberek a szép látszatok világában élnek (Oidipusz a jó király, példás családapa, nagyeszű ember stb.), a valóság azonban borzalmasan más (Oidipusz tette hozta a pestist a városra, Oidipusz az apagyilkos, a vérfertőző, a vak, aki nem látta, miben él). Oidipusz azt hitte, tévedhetetlen, biztos volt a tudásában, de fel kellett ismernie, hogy tudása - mint minden emberi tudás - korlátozott és esendő.