Annales (Évkönyvek) Tacitus legkésőbbi de egyben legművészibb alkotása. A kézirati hagyományban az Ab excessu divi Augusti – Az isteni Augustus halálától címen maradt ránk. Egyes kutatók azt feltételezik, hogy ez a cím arra utal, hogy Tacitus Livius: Ab urbe condita című művét kívánta folytatni, amelyet Livius eredetileg 150 könyvre tervezett, s Róma történetét Augustus haláláig kívánta megírni,  halála azonban megakadályozta ebben. Tacitus az elveszett könyvek valamely utalásából tudhatott erről, ezért kezdte művét az Augustus halálát közvetlenül megelőző események tárgyalásával. Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy Tacitust a principatus kialakulásának a folyamata izgatta, s azt kívánta feltárni a kezdetektől. A mű 16 könyvből áll, s Augustus halálától Nero haláláig terjedő eseményeket dolgozza fel. Az 1. könyv bevezetéséből úgy látszik, hogy Tacitus ismerte az e korszakkal foglalkozó korábbi történetírók műveit , azonban nem volt megelégedve a szemléletükkel. Vagy a hízelgés vagy a gyűlölet hatására túlságosan jó vagy túlságosan rossz színben tüntették fel a szóban forgó császárokat. Tacitus ezeket a hibákat el akarja kerülni és „sine ira et studio” kívánja megörökíteni az eseményeket, azonban a vizsgálatok azt állapították meg, hogy nem sikerült azt nyújtania, amit ígért. Tacitus a császárok többségét rossz fényben tünteti fel. Miben rejlik ennek a sötéten látásnak az oka, hiszen az az évszázad, amelyet leír, a római birodalom jólétének, a béke virulásának a kora? Érdemes megnézni, hogy Tacitus miben látta a saját történetírói tevékenységének a célját. Az antik történetírók általában kettős célt követtek: a kellemest és a hasznost. Mások az erkölcsi példaadást tekintették céljuknak, s ezek közé tartozik Tacitus is. Leegyszerűsíti és túlszínezi forrásainak anyagát, hogy kiemelje az erény és a bűn példáit és felnagyítsa a köztük lévő ellentétet. Még Livius az átlagolvasónak ír, addig Tacitus egy sajátos és szűk olvasórétegnek. Szerinte az ideális államforma a mérsékelt császárság lenne, amelyet az adopcióval választott császár személye garantálna. Mint a szenátori rend tevékeny tagja, Róma történetét a szenátori rend szempontjából, pontosabban a szenátorok és a császár viszonyának a szempontjából ábrázolja, mégpedig szenátori rangú olvasók számára.