Az ókortudomány, tehát a klasszikus antik hagyomány feltárásának, kutatásának és továbbadásának tudományos módja talán olyan birodalomhoz hasonlítható, amely három-négy nemzedékkel ezelőtt, szellemi jelentőségének csúcsán egységesnek volt látható, mára viszont már hajdani tagköztársaságai is egyre kisebb utódállamokká morzsolódnak szét. Az utódtudományok mégis mutatnak közös tulajdonságokat, hiszen egy lényegi ponton változatlanul egymáshoz kötődnek: egységesen, a tudomány módján mutatják meg, mi az aktuális napjainkban a klasszikus antikvitásból. Hogy e kérdésnek mai, találóan poszthumanistának elnevezett korunkban mekkora jelentősége van, erről e helyütt aligha érdemes többet mondani.

A közös tulajdonságok egyik szembetűnő vonása, hogy előtérbe került az önreflexió, az egyes tudományszakok történetének elemzése. A klasszika-archaeológia történetére vonatkozó kutatások napjainkban tapasztalható virágzása csak részben magyarázható meg a tudományipar közömbös szempontjaival, mint a témaínség vagy a tudományos túltermelés – valós szellemi igényből is fakad. Egyrészt abból, hogy történeti változásaiban láttassa a mindenkori jelen és az antikvitás viszonyát. Másrészt, és ez a szempont az utóbbi időben egyre fontosabbá válik, azt igyekszik feltárni, hogy a mindenkori jelen milyen múltat választott ki magának, azazhogy milyennek tudta, milyennek alkotta újra, rekonstruálta a saját elődjének elismert antikvitást.

Ebből a nézőpontból a magyar klasszika-archaeológia története tanulmányozásra érdemes témának ígérkezik. Egyáltalán nem mint puszta krónika, csakis a hozzátartozókat érintő „szellemi helytörténet”, hanem mint egy nemzetközi concerto egyedi sajátosságokkal hangzó szólama; annak bemutatása, mikor mit jelentett a magyar kultúrában Európa egyik közös hagyományának, a klasszikus művészetnek a gyűjtése és tanulmányozása.Ez a kérdés pedig elválaszthatatlan egy magyar múzeum egyik részlegének, a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének a történetétől. Az Antik Osztály Magyarország egyetlen átfogó antik művészeti közgyűjteménye, története tehát eleve a téma gyújtópontjában van. Ám ennél többről is szó van: a budapesti nem csupán Magyarországon, hanem a kelet-közép-európai régióban is, Bécs, Thesszaloniki és Szentpétervár között az egyetlen átfogó antik gyűjtemény – az állítás hangsúlya nem az egyes államok területén őrzött műtárgyak mennyiségén, hanem az átfogó jellegen van. Innen nézve tehát a Gyűjtemény történetének kérdése máris tágabb összefüggésben tehető fel: a válasz egyben az európai antikvitás-recepció egyik regionális útja számára is tanulságokat rejt .....