Albius Tibullus: A béke dicsérete

Jaj, ki kovácsolt kardot először, mordat-ijesztőt?
Ó, be könyörtelen és vad szive, vas szive volt!
Akkor gyúlt ki a harc, tört gyilkos erőszak a földre,
akkor lelt rövidebb útra a durva halál.
Vagy nem is ő a hibás, az az árva – magunk, mi magunkra
fordítottuk, amit ő vadak ellen adott?
Minden bűn a kövér aranyé, hisz háború sem volt,
míg suta bikkfa-kupák álltak az asztalokon.
Sáncok s várfalak akkor még nem voltak – a tarka
nyáj közepette ledőlt s nyugton aludt a juhász.
Dús hadiszerszámot sose láttam volna, ha akkor
élek, a trombitaszó nem riogatja szivem.
Elhurcolnak a hadba ma, tán egy távoli puzdrán
már közelít is a nyíl, mely a szivembe szalad.

Óvjatok, isteni Lárok: hisz mikor ott szaladoztam
még a bokátok előtt, óvtatok, ifju magot.
Nem szégyen, hogy fátok öreg törzs fája: apáim
egykori házát így lakta a ... Tovább »