Ez egy Kína-szerte rendkívül népszerű elbeszélő költemény, amely a ji nemzetiséghez tartozó szani törzs népköltészetének terméke. Történetére minden utazót emlékeztet Asma sziklája a Jünnan tartomány szani autonóm területén (Lunan, Kunmingtól nem messze délre) a híres Kőerdőben. - Ez a változat kínai nyelvből készült. Azóta számos változatát kiadták ji nyelven is; azok rövidebbek, ám Kínában mégis ezt a változatot adják ki újra meg újra.

Firdauszi hatalmas terhet tart. Hazájának, népének egész ősi történetét, történelemformálásban is résztvevő történetet, kultúrának alapot vető egykori kultúrák együvé fonódó, teremtő és alakító emlékét. A Szászánidák házának, korának oly emlékművét, mely egyébként összeomlott volna, megadta volna magát az időnek...

A kötet a római nép mondakincsének legszebb darabjait ismerteti a legnagyobb latin költők és írók műveinek felhasználásával. Bevezetőben - Vergilius és Livius nyomán - bemutatja a hős Aeneast, aki Trója pusztulása után elindult új hazát keresni. A következő rész A Királyok korának legendás történeteit beszéli el a város csodás alapításától egészen Tarquinius Superbusig. Érdekesek, tanulságosak A Római köztársaság korának harcait feldolgozó mondák. A kötet legfőbb forrása Livius, de sokat merített Boronkay Ovidius és a görög Plutarkhosz műveiből is.

Boethius, Anicius Manlius Torquatus Severinus (480–524): A patrisztika hanyatló korszakának neves bölcselője volt a római filozófus, államférfi Boethius (480–524), aki 'A filozófia vigasztalása ' c. (börtönben írt) művével Albertus Magnus, Aquinói Szent Tamás és Dante bölcseletére is hatást gyakorolt. Életműve a görög filozófiai tradícióhoz köti, noha behatóan ismerte a korabeli keresztény tanokat, s egyes fejtegetései alapján (a quadrivium anyagának írásba foglalása) a skolasztika előfutárának is tekintik.

414-ben a nagy Dionűszián került színre, s egy ma már névtelen szerző műve mögött második díjat nyert.
A szicíliai hadjárat kellős közepén az athéniak „fellegekben járó” nagyhatalmi álmait ironizálja „Felhőkakukvár” építése, ha az egyes alakokban nem is szabad a korabeli politikusokra való közvetlen célzást keresni.
A Reménykedés (Euelpidész) és a hitető Rábeszélés (Peiszthetairosz) van a két athéni vállalkozó szellemben ábrázolva. Ők is az örök pörlekedést unták meg, s jellemzően csak a levegőben, a madarak honában remélnek gondtalan világot.

Az Apollonius históriájának ismeretlen szerzője a záróstrófa szerint saját sorsát is példázza az 1588-nak kétséges eleiben íródott munkában, amelynek forrása a Gesta Romanorum 153. novellája.
A nálunk archaikus módon verses, énekelhető formát öltött történet európai népszerűségét mutatja, hogy ezt dolgozza fel Shakespeare is Pericles című drámájában.

A Heten Théba ellen előzménye az, hogy Théba egykori uralkodóját, Laiosz királyt az istenek figyelmeztetik: ne kívánjon gyermeket, mert az meg fogja ölni, és saját anyját veszi feleségül. Oidipusz mégis megszületik....

Marcus Valerius Martialis 84 vagy 85 decemberében, a rómaiak talán legkedvesebb ünnepe, a Saturnalia előtt jelentette meg együtt a Xenia (Ajándékok könyve) és az Apophoreta (Nyeremények könyve) című versgyűjteményét. Az előbbiben az ünnepek alkalmával küldözgetett ajándékokat, az utóbbiban pedig a nagyszabású lakomákon a vendégeknek kisorsolt nyereménytárgyakat sorolja fel, jeleníti meg egy-egy címmel ellátott disztichon. Míg az ajándékokról szóló verseket el lehetett küldeni azokkal együtt, a nyereményekről szóló versek egyszersmind akár sorsjegyekként is szolgálhattak.

Marcus Tullius Ciceronak a triumvir Marcus Antonius ellen írt tizennégy beszédből álló sorozata hagyományosan a "philippicák" nevet viseli, Démosthenésnek II. Phillippos makedón király ellen írt szónoklataira való utalásként.
Beszédeit Cicero, a legnagyobb római szónok, az egykori consul, a "haza atyja" a hagyományos köztársasági eszmények és államrend képviseletében intézi a hatalmaskodó Antonius, az önkényuralom letéteményese ellen. A mű bepillantást enged a római köztársaság legválságosabb időszakába.

Apuleius mint filozófus a középső platonizmus képviselője, a Platonicus név büszke viselője, rhétórként az újszofisztika (második szofisztika) művelője. Védőbeszéde sokat köszönhet a változatlan emberi jellemnek.