... több mint ezer év történelmét tartja kezében az olvasó. A Kr. u. IV. század sajátos, de a korra igen jellemző rövid, lényegretörő történetírói műfaja a breviárium. Ezek közül az egyik legsikeresebb Eutropiusé, aki Valens császár számára állította össze ...

A 4. század első felében döntő fordulat következett be az európai kultúra történetében: az üldözött keresztényekből üldözők lettek. Ekkor élt Firmicus Maternus, aki a Római Birodalom értelmiségijének tipikus útját járta végig, amikor korának ideológiái között a magának legmegfelelőbbet kereste. Élete első felében még pogány, azonban az istenekkel zsúfolt római államvallás már mit sem mond neki. Tanúsítja ezt az Asztrológia című nagyszabású műve, melyben kifejti: a csillagok állásától függ az, hogy ki milyen, miként viselkedik és cselekszik, ugyanis az égi konstellációk határozzák meg a nemzés-fogamzás, majd pedig a születés pillanatában az egyén sorsát. Az asztrológiai alapfogalmakat tisztázó fejezet után kötetünk közli a mű egyik legérdekesebb részletét, egy ún. helyzethoroszkópot (A Venus hatása az emberi sorsra), ám közli a kereszténnyé lett Firmicus Maternus rendkívül jelentős művét, A pogány vallások tévelygéséről szóló, páratlanul értékes forrásmunkát is.

Columella műve nemcsak a római irodalomból, hanem az egész antikvitásból fennmaradt legterjedelmesebb, a mezőgazdaságról szóló feldolgozás. A szerző az árutermelést szolgáló római villa-gazdaság teljes tárgykörét áttekinti, a munka megszervezésétől a földművelés és az állattenyésztés agrotechnikai ismeretanyagáig. A mű szerkezete gondosan felépített, előadása szakszerű, de a nem szakemberek számára is jól nyomon követhető, fogalmazása gördülékeny, közlései manapság is tanulsággal olvashatók. Számos kevéssé ismert, fontos vonatkozásban segíti az eligazodást az ókori Róma életének megismerésében.
Kevés olyan eset van, amikor valami nagyon megérint, de a 2000 éve élt gazdálkodó részletes tankönyve ilyen. A szerző az akkori összes mezőgazdasággal kapcsolatos ismeretet szintetizálta, és két fejezetet szentel a szőlő gondozásának, illetve más helyeken leírja a must, bor kezelését. Ezeknek az ismereteknek egy része semmit nem változott az elmúlt két évezredben.

A történet Leszbosz (ma Lezvosz) szigetén játszódik, ahol időszámításunk előtti 1. századtól fogva éltek a Pompeus Longus család tagjai, s - az irodalomtörténészek szerint - lehetséges, hogy az író ennek a családnak sarjaként született és élt. Longosz műve a görög szerelmi regények közé tartozik. Megvannak benne a műfaj jellegzetes szereplői, szituációi és motívumai: a szép és erényes szerelmespár, a mindkettőjükre leselkedő veszélyek és megpróbáltatások, s végül a boldog házasság; itt is szerephez jutnak a csábítók, a rablók, akik el akarják, vagy ideig-óráig el is szakítják egymástól a szerelmeseket. De a közös sajátosságok ellenére ennek a regénynek egészen egyéni arculata van a szerelmi regények sorában. Mindenekelőtt azért, mert a cselekmény végig falusi, pásztori környezetben játszódik, melynek idillikus szépségéhez kiáltó kontraszt a város komor színekkel megfestett világa. Másfelől Longosz nem hajszolja főszereplőit országokon, földrészeken át, hanem Leszboszra korlátozza az eseményeket, inkább a két főszereplő jellemére, szerelmük kibontakozásának, tudatossá válásának ábrázolására fekteti a hangsúlyt, mindezt a táj, a váltakozó évszakok, a természet finom, költői rajzával párosítva.

A "Visszavonulás" (görögül "Anabaszisz") volt, a 10 000 görög zsoldos nagy kalandja, amely éppen azért lett feledhetetlen, mert Xenophón nagyon érdekes könyvben megírta. Érdekes, hogy az egész történetet harmadik személyben mondja el, saját magát is harmadik személyként ábrázolja. Az egész könyvet írói álnévvel bocsátotta közre. A szerző neve a szöveg élén: Megarai Arisztogenész. Ezt így illendőbbnek érezte, mivel saját magáról csupa jót, néha egyenesen csodálnivalót mesél el. Persze már legalább 2000 éve tudjuk, hogy ez a mű: emlékirat. Talán a legelső igazi remekmű ebből a műfajból.

Az Alkésztisz központi problémája két kulcsfogalom köré csoportosul: önzés és önfeláldozás. Élhet-e Admétosz a neki - s kizárólag neki - felajánlott isteni segítséggel? Kitől várhatja, hogy helyette haljon? E kérdéseken keresztül felmerülnek azok az etikai, erkölcsi, valamint aktuális társadalomkritikai problémák ...

Menandrosz (i. e. 342–kb. 293) az újkomédia legnagyobb mestere, de sajnos az egyetlen is, akitől hosszabb részleteket, a közelmúltban pedig egy teljes vígjátékot hoztak napfényre a kutatások. Alig huszonegy éves volt, amikor első darabját bemutatták – nem sokkal az athéni felkelést elfojtó makedón megszállás után. A város szerencséjére egy sokoldalú irodalmár és Theophrasztosz-tanítvány, a phaléroni Démétriosz lett a helytartó, aki békés politikával és a gazdaság fejlesztésével akarta megédesíteni a makedón uralmat. Menandrosz – maga is Theophrasztosz tanítványa és Epikurosz barátja – Démétriosszal is baráti viszonyba került, annak bukása (i. e. 307) azonban őt is kellemetlen helyzetbe sodorta. A századfordulón még fellobbant a függetlenség és demokrácia visszaszerzésének reménye, de amikor a Nagy Sándor birodalmának felosztását eldöntő ipszoszi csata után a makedón királyság uralma ismét megszilárdult a Balkánon, a fegyveres erőszak szétfoszlatta az illúziókat...

Justinus keletrómai császár 527. április 1-jén tette meg uralkodótársává unokaöccsét és fogadott fiát, Justinianust, aki később az egyik legjelentősebb bizánci császárrá vált. Az akkor 44 esztendős társuralkodó alacsony sorból származott, Naisszosz városa mellett, a mai Szerbiában látta meg a napvilágot. Justinianus elsősorban nagybátyja révén tudott érvényesülni, akinek hadvezéri karrierje I. Anastastasius császár (ur. 491-518) idején felívelt, így ő Konstantinápolyban jogot és filozófiát hallgathatott. 518-ban aztán Justinus megszerezte a főhatalmat, unokaöccsét hamarosan fogadott fiává, consullá, és a hadsereg főparancsnokává tette. A trónörökös először azzal keltett nagy figyelmet, hogy feleségét, a későbbi Theodóra császárnét (akit Prokópiosz a Titkos történetben erkölcstelen nőnek fest le) rendkívül alacsony sorból, a hippodrom táncosnői közül választotta, elérve Justinusnál, hogy engedélyezze 524-ben az alsó és felső néprétegek házasságát.

A mexikói aztékok történelmére vonatkozó ismereteink nagy része három, egymással sok rokon vonást mutató, XVI. századi spanyol krónikából származik. Közülük a legnagyobb gonddal és a legszínesebb stílusban megírt történeti forrás Juan de Tovar műve, amely most teljes terjedelmében jelenik meg magyarul.

Hammurapi elsősorban a legrégebbről ránk maradt teljes „törvénygyűjtemény” révén ismert. Ez prológust, 282 cikkelyt és epilógust tartalmaz. A teljes „törvénykönyv” egy 2,25 méter magas diorit kőoszlopra, egy úgynevezett sztélére vésve maradt ránk. Ezt a sztélét Szúszában 1902-ben egy ásatás során találták meg. Származási helye ismeretlen. Feltehetőleg hódítás során egy babiloni városból került Szúszába. A sztélé ma a párizsi Louvreban található. Egy másolata a berlini Pergamon Múzeumban látható.