A tudásról, a létről, a logoszról, a keletkezésről és az elmúlásról, a változásról, a mozgásról, a természetről, az emberi közösségről, az éthoszról szóló kérdéseket taglalják a preszókratikus gondolkodók töredékei. Kötetünkben Empedoklész, Leukipposz és Démokritosz fragmentumai olvashatók...
 

Tacitus életműve a római történetírás csúcsteljesítménye, máig eleven kincsesháza, s nemcsak azért, mert páratlan értékű forrás, mert lapjain megelevenedik Tiberius, Nero és Agrippina sorsa, a római birodalom kisebb-nagyobb alakjainak története, a győzelmes és véres hadjáratok-harcok, mert a krónikás alaposságával tudósít idegen népek, s különösen a germánok társadalmáról, szokásairól, erkölcséről, hanem azért is, mert ez a ragyogó, kritikus és keserű szellem a latin széppróza utolérhetetlen remekét alkotta meg. Egy-egy mondata is az ábrázolt alak egész egyéniségét képes megragadni, egy-egy szava is tettek mögé világít, egy-egy sorban viharos drámákat tud megjeleníteni. Sokszor a talányosságig tömör stílusa arányos formába fogja a túláradóan gazdag tartalmat, a bölcs elmélkedéseket. Nem könnyű olvasmány Tacitus ...

A kézirati hagyomány Szophoklész hét legjobbnak tartott tragédiáját őrizte meg, mintegy száz évvel ezelőtt pedig egy szerencsés véletlennek köszönhetően egyik szatírjátékának papirusztöredékei is előkerültek az egyiptomi sivatag homokjából. A nyolc dráma ezúttal új és a korábbi kiadásoknál részletesebb jegyzetekkel jelenik meg. Az új kiadás igyekszik hangsúlyozni a korabeli előadás sajátos vonásait: a recitált és énekelt részek váltakozását, valamint a görög dráma hagyományos szerkezeti részeit tipográfiai eszközök is kiemelik. A kötet utószava ismerteti az egyes művek legfontosabb értelmezéseit, és eligazít a legújabb kutatási irányzatok között: 
Aias
Fordította: Kerényi Grácia
Antigoné
Fordította: Trencsényi-Waldapfel Imre
Trakhisi nők
Fordította: Kardos László
Oedipus király
Fordította: Babits Mihály
Élektra
Fordította: Devecseri Gábor
Philoktétés
Fordította: Jánosy István
Oedipus Kolonosban
Fordította: Babits Mihály
Nyomszimatolók
Fordította: Horváth István Károly

Az Agészilaoszban, ami műfaja szerint (kicsit tágabban értelmezve a fogalmat) enkómion vagy dicsőítő beszéd, a hős erényei képezik az uralkodói legitimitás elegendő alapját. A helyzet azonban nem volt ilyen egyszerű. Xenophón a Hellénikában  átsiklik az Agészilaosz megválasztása körüli hatalmi harc részletein; de a későbbi források, elsősorban Plutarkhosz életrajzai sejtetik az ádáz hatalmi harcot. Amikor II. Agisz (Kr. e. 427-400) meghalt, két jelölt volt a királyi méltóságra. Leótükhidasz Agisz törvényesnek elismert fia volt, és a spártai hagyományok szerint neki kellett volna örökölnie az Eurüpóntida nemzetség királyi méltóságát. Vér szerinti rokonsága azonban bizonytalan volt: Agisz felesége, Timaia házasságon kívüli kapcsolatot folytatott ugyanis az athéni Alkibiádésszal annak spártai tartózkodása alatt - a szóbeszéd szerint ezért hagyta el hirtelen Spártát és, bár konkrét bizonyítékok nem voltak, a gyermeket kicsi korában állítólag Alkibiádésznak becézte; Agisz csak betegségében volt hajlandó elismerni őt törvényes fiának, Agészilaosz Agisszal egy apától, II. Arkhidamosz királytól (Kr. e. 469-427) származott, de apja második házasságából. Születésétől fogva sánta volt: ezt érvként hozták fel ellene az öröklődési vitában. A hatalmi harc hátterében húzódó érdekek nehezen kitapinthatok. Fiúkorában Lüszandrosz szeretője (erómenosz) volt: a befolyásos politikus és hadvezér Kr. e. 400-ban már túljutott hatalma csúcsán, de joggal remélhette, hogy Agészilaoszban saját birodalmi politikájá¬nak tevékeny támogatójára lel. Azonkívül Agisz jelentős családi vagyona forgott kockán. Minden forrásunk szerint Lüszandrosz közbelépése - konkrétan egy Leótükhidaszék által idézett jóslat értelmezése - Agészilaosz javára döntötte az örökösödési vitát. Megválasztása után Agészilaosz mindent megtett, hogy megszabaduljon terhessé vált patrónusától, és tönkretegye annak vezetői tekintélyét  Unokaöccsét, Leótükhidaszt viszont mint törvénytelen fiút megfosztotta polgárjogától, és száműzte Spártából. Agészilaosz anyja, Eupólia, újraházasodott. Agészilaosz féltestvére, Teleutiasz ebből a házasságból született. Agészilaosz anyai rokonsága között osztotta fel az Agisztól örökölt vagyon felét (lásd alább a 4. 5 fejezetben), „így irigység helyett jóakaratot és hírnevet szerzett magának az örökséggel”.  

Plótinost (205–270) a kései antikvitás filozófusai a jelentősebb platonikusok egyikének tekintették, a modern filozófiatörténet-írás pedig az újplatonizmus alapítójaként tartja számon.  Az örökkévalóságról és az időről írott munka, mely pályájának vége felé, 268-ban keletkezett, írásainak legjavához tartozik. Elméletét azon platóni elgondolás magyarázataként fejti ki, mely szerint az idő az örökkévalóság képmása (Timaios 37c–39e) – értelmezése azonban messze nem triviális. Plótinos az első filozófus, aki az időt nem a fizikai mozgásból próbálja megérteni, hanem pszichikus működésekhez kapcsolja. Emellett elsőként dolgozza ki részletesen az atemporális örökkévalóság fogalmát. Elemzésében az örökkévalóság nem pusztán végtelen időtartam: az Értelem temporális kiterjedés nélküli élete. Nem csupán az értekezés doktrinális tartalma tarthat számot érdeklődésünkre, hanem a kifejtés módja is. Plótinos módszertani megjegyzéseket sző gondolatmenetébe, és az örökkévalóság és az idő elemzésén keresztül azt is megkíséreli bemutatni, miként folytathatjuk le megfelelő módon egy kérdés filozófiai vizsgálatát.(Bene László)

A ... magyar nyelven először megjelenő metafizikai töredék Arisztotelész barátjának és tanítványának, Theophrasztosznak tollából jól mutatja, mik voltak azok a nyitott kérdések amelyek Arisztotelészt, illetve tanítványait foglalkoztatták a végső ok elmélete, azaz az első filozófia, vagy teológia kapcsán. A ránk maradt szövegben, amely Arisztotelész Metafizikájának problémafelvető B könyvére emlékeztet, Theophrasztosz nem ad végleges választ a felmerülő nehézségekre.
Theophrasztosz természetfilozófia-töredékek Xenophanészról szóló 5. töredékét, és a hozzá kapcsolódó szimplikioszi kommentárt elsősorban azért közöltem, hogy bemutassam, mennyire illeszkedik a peripatetikus  a testhez kötött, annak működését szabályzó lélekkel áll szemben az örök - és talán nem individuális - értelem, szellem. (Bugár M. István)

A nagy embereknek nemcsak komoly gondolatait, hanem tréfáit is meg kell örökíteni. Kalliasz lakomát rendez Autolükosz pankrationgyőzelmének tiszteletére, ahová meghívja Szókratészt és barátait is. Mindannyian csodálják Autolükosz szépséget. Lakoma közben beállít Philipposz, a tréfamester, akinek tréfáin nem nevetnek. 
A lakoma végén megérkezik egy szürakuszai mutatványos, aki magával hoz egy auloszoslányt, egy táncosnőt és egy kitharás ifjút. A lány karikagyakor¬latai után Szókratész kijelenti, hogy a nők tehetsége nem marad el a férfiaké mögött. A lány kardok közt bukfencezik. A bátorság tanítható, hiszen a lány is megtanulta. A fiú tánca után Szókratész is meg akar tanulni táncolni. Philipposz tréfás táncán nevetnek az egybegyűltek, majd a kulturált ivásról beszélgetnek. Ki miben érzi magát a legkiválóbbnak? Kalliasz kiválóbbá tudja tenni az embereket, Nikératosz kívülről fújja Homérosz eposzait, Kritobulosz a szépségére büszke, Antiszthenész a gazdagságára, Kharmidész a szegénységére, Szókratész kerítői tehetségére, Philipposz arra, hogy meg tudja nevettetni az embereket, Lükón a fiára, Autolükoszra, Autolükosz pedig az apjára, végül Hermogenész a barátaira. Kalliasz pénzt ad az embereknek, akik igazságosak lesznek, mert ínségükben nem kell bűnöket elkövetniük. Igaz, vele szemben nem lesznek hálásak. Nikératosz szerint Homérosz minden tudásra megtanít, a szép Kritobulosz Kleiniaszba szerelmes, és szépségével akar sikert elérni nála. Szókratész szebbnek tartja magát Kritobulosznál. Kharmidész jobbnak tartja, hogy elszegényedett, mert így nem zaklatják vagyona miatt, és ki sem fosztják. Antiszthenésznak a szegénysége a vagyona, mivel pont annyival éri be, amennyije van. Legnagyobb kincse a szabad idő, amit Szókratésszal tölthet...

"...egy államférfi hadvezér szólal meg kétezer év távlatából. Nem szépíró, kenyere nem a jelzők megválogatása, a szóhangulat árnyalása, nem is az emberi lélek kutatása vagy a társadalom rajza. Szerzőnk katona volt és politikus, egy világbirodalom alapítója és ura, aki - mellesleg - írt is. Különös, szinte egyedülálló írói sors: azt írta le, amit maga átélt, elvégzett - ami önmagában még nem ritkaság -, de tevékenysége milliók életét formálta, ezrek halálát okozta, új vonalakat rajzolt az ismert világ térképére, szóval egy darab történelem volt." (Ürögdi György)
A gall háborúról és a polgárháborúról készült „feljegyzések” szerzője, Caius Iulius Caesar a világtörténelem egyik legizgalmasabb és legellentmondásosabb egyénisége. Róma történetének fordulópontján kortársait megelőző politikai éleslátással felismerte az államformaváltás elkerülhetetlenségét - de nem számolt azzal, hogy a hagyományos köztársasági rend díszleteinek átformálása sérti az ősi római szabadság-illúziót. Ezért a figyelmetlenségéért sújtott le rá a huszonhárom tőrdöfés, és ezért maradt zseniális tervének megvalósítása a tehetségtelenebb utódra - Augustusra...
 

Velleius Paterculus az egyetlen kortárs római szerző, aki beszámol Augustus és Tiberius császárok koráról. Műve a Historia Romana, Róma történetének rövid áttekintése világtörténeti összefüggésbe ágyazva, melynek legértékesebb része saját korának bemutatása. Szerzője Tiberius, a későbbi császár katonai parancsnokaként nagyon is jól értesült, számos lényeges körülményt jobban átlátott, mint a korról később beszámoló görög vagy római történetírók...

Marcia vigasztalása méltán sorakozik benső értékre s művészi becsre nézve Helvia vigasztalásához. Egyik legjobb műve ez Senecának. - Marcia gazdag, előkelő római nő volt, leánya ama hires A. Cremutius Cordusnak, kinek azért kellett meghalnia, mert történeti irataiban M. Brutust dicsőitvén, azt állította, hogy "Caius Cassius volt az utolsó római." Fia már nős, már atya, már főpapi tisztet viselő volt, midőn őt Marcia elveszíté. Három évvel ez után írta Seneca a vigasztaló sorokat a kesergő anyához.
Révay József fordításában!