Az Íphigeneia Auliszban a trójai mondakörből meríti tárgyát. Parisz trójai királyfi elcsábítja és megszökteti Meneláosz spártai király világszép feleségét, Helenét. Meneláosz nyomban összehívja az asszony volt kérőit, akjk egykor, mielőtt még a körülrajongott szépség választott volna közülük, esküvel fogadták meg, hogy a Helenét érő esetleges sérelmeket közösen fogják megtorolni; Meneláosz most emlékezetükbe idézi fogadalmukat, s mindjárt fel is szólítja őket, hogy fivére, Agamemnón mükénéi király vezetésével indítsanak hadat Trója ellen. A sereg össze is gyűlik Aulisz kikötőjébe, de Artemisz istennő, akinek szent állatát Agamemnón megölte, büntetésből nem ad kedvező szelet, s így a sereg vesztegelni kénytelen. Kalkhász, a tábor jósa, tudtára adja a fővezérnek, hogy addig nem indulhatnak, míg lánya, Íphigeneia feláldozásával ki nem engeszteli az istennőt. Agamemnón eleinte hajlandó is erre, már meg is írta és el is küldte lányának a levelet, hogy jöjjön Auliszba, mert - ez volt az ürügy - szeretné hozzáadni a sereg legvitézebb harcosához, Akhilleuszhoz; de mikor a tragédia cselekménye kezdődik, éppen változtatni készül korábbi elhatározásán.

A darab első változata megbukott, második változata viszont első díjat nyert. Az eredeti változatot, amelyben Phaidra a nyílt színen vallott szerelmet mostohafiának, az athéni közönség annyira erkölcstelennek találta, hogy a nagy felháborodás miatt félbe kellett szakítani az előadást. Euripidész tanult a kudarcból, a ránk maradt második változatban Phaidra küzd a bűnös szenvedély ellen, s egy szót sem szól Hippolütoszhoz. Az első díjat nyert trilógia többi darabját nem ismerjük.

A Törvények Platón utolsó és egyben leghosszabb dialógusa, melyben politikai, jogi, etikai és teológiai kérdésekkel foglalkozik. A mű Krétán játszódik, három szereplője egy athéni férfi, a spártai Megillosz és a krétai Kleiniász, akik a megfelelő államberendezkedésről vitatkoznak. A Törvényekben - korábbi munkájával, az Állammal szemben - nem a filozófus-királyok által irányított teokratikus utópiáról ír, hanem egy olyan, a demokráciából és monarchiából összegyúrt kevert államformájú rendszert javasol, ahol az ésszerűen megállapított törvények uralkodnak. A rend fennmaradását pedig két eljárás, a módszeres és céltudatos nevelés, valamint a spontán, ésszerűtlen és önkényes vonások kiszűrésével megvalósuló törvényhozói és -alkalmazó munka biztosítja. A munka nagy részét e törvények leírása és magyarázata teszi ki. A Platón korábbi műveihez képest sokszor gyökeresen új nézeteket megfogalmazó mű döntően meghatározta az őt követő politikai-, jog- és társadalomfilozófiai, valamint etikai gondolkodás irányát. A dialógus jelen kiadása a Platón Összes műveiben (Budapest, Európa, 1984) megjelent fordítás átdolgozott és javított változata, amelyhez - az értelmezést segítő - kommentált és részletes szerkezeti vázlatot is fűzött a kiadó. A kötet végén tematikus irodalomjegyzék, valamint utószó található, amely egyrészt Platón művének helyét határozza meg a filozófiatörténetben és a dialógus helyszínéül szolgáló ókori Kréta államberendezkedését mutatja be.

Euripidész a halála után bemutatott Bakkhánsnők-kel (s a vele trilógiát alkotó Íphigeneia Auliszban-nal, valamint az Alkmaión-nal) első díjat nyert a drámai versenyen Athénban. Ez az oly sokat elemzett, sokszor félremagyarázott darab a Dionűszosz-kultusznak egyetlen, tragédiaszínpadon megjelenített emléke. A görög tragédia a Dionűszosz-kultuszból sarjadt: az isten tiszteletére rendezett ünnepségeken énekelt dicsőítő himnuszok (a kardalok) lassanként az isten életéből vett epizódokat bemutató jelenetekké váltak, majd más mitikus hősök tetteinek megelevenítésévé. S nem is szakadt el soha Dionűszosztól, hiszen mindvégig az ő ünnepén (a vidámság, a bor, a szent mámor s az ennek hatására bekövetkező átalakulás, a szerepjátszás misztériumán) rendezték a drámai versenyeket. 

Seneca tragédiái a klasszikus görög költők tudatos utánzásainak készültek, de szerkezetükben, poétikájukban, mondanivalójukban el is térnek tőlük, és a tragédia új műfajának képviselői.

A szofista (ógörögül: Σοφιστής) című dialógus Platón kései filozófiájának kulcsműve, melyben a korábbi dialógusok szofisták elleni polémiáit folytatja.[1] A szofisztika természetének vizsgálata során olyan problémák is vizsgálat tárgyai lesznek mint lehetséges-e egyáltalán látszat, hamis beszéd és hamis vélemény. A dialógus középpontjában a nem-lét és a lét problematikája áll. Ebben a műben találkozhatunk először a metafizikai kutatásban alkalmazott rendszeres nyelvi elemzés módszerével.

Menandrosz (i. e. 342–kb. 293) az újkomédia legnagyobb mestere, de sajnos az egyetlen is, akitől hosszabb részleteket, a közelmúltban pedig egy teljes vígjátékot hoztak napfényre a kutatások. Alig huszonegy éves volt, amikor első darabját bemutatták – nem sokkal az athéni felkelést elfojtó makedón megszállás után. A város szerencséjére egy sokoldalú irodalmár és Theophrasztosz-tanítvány, a phaléroni Démétriosz lett a helytartó, aki békés politikával és a gazdaság fejlesztésével akarta megédesíteni a makedón uralmat. Menandrosz – maga is Theophrasztosz tanítványa és Epikurosz barátja – Démétriosszal is baráti viszonyba került, annak bukása (i. e. 307) azonban őt is kellemetlen helyzetbe sodorta.

A Gesta Hungarorum (Magyarok tettei) egyetlen fennmaradt középkori kézirata. Az első, levakart oldalról kiderült, hogy az egyébként is ismert első oldalt kezdték el rajta, de a már megírt szöveget levakarták. A kódex sem a szerzőt, sem a címet nem nevezi meg.

A kötet Héródianos, a Kr. u. 3. században élt görög szerző Róma történetéről szóló munkáját tartalmazza. A szerző Róma császárkori történetét, a Kr. u. 180-238 közötti időszakot tárgyalja. Számos történelmi tény egyedül az ő művében maradt fenn. Ugyanakkor ő az egyetlen kortárs történetíró, akinek a műve teljes egészében fennmaradt. A művet - egy-két részlettől eltekintve - magyarra még soha nem fordították le. Az eredeti görög szöveg fordítását részletes kommentárral, a szerző életét és művét, valamint a válság történetét összefoglaló utószóval és névmutatóval egészítettük ki...