Marcus Tullius Ciceronak a triumvir Marcus Antonius ellen írt tizennégy beszédből álló sorozata hagyományosan a "philippicák" nevet viseli, Démosthenésnek II. Phillippos makedón király ellen írt szónoklataira való utalásként.
Beszédeit Cicero, a legnagyobb római szónok, az egykori consul, a "haza atyja" a hagyományos köztársasági eszmények és államrend képviseletében intézi a hatalmaskodó Antonius, az önkényuralom letéteményese ellen. A mű bepillantást enged a római köztársaság legválságosabb időszakába.

Apuleius mint filozófus a középső platonizmus képviselője, a Platonicus név büszke viselője, rhétórként az újszofisztika (második szofisztika) művelője. Védőbeszéde sokat köszönhet a változatlan emberi jellemnek.

A római grammatikus De die natali című műve Kr. u. 238-ban íródott a gazdag római szenátor, Quintus Caerellius születésnapjára. A mű mint címe is mutatja egy születésnapi köszöntő, ezen túlmenően azonban fontos tudománytörténeti jelentősége is van: az ókori orvostudományi, csillagászati és kronológiai ismeretek kicsiny enciklopédikus összefoglalása. Censorinus azonban nem egy zsebenciklopédiát akart összeállítani tekintélyes pártfogója számára ...

Publius   Papinius  Statius   (i.   sz. kb. 45  - kb. 95) műve, a Silvae művészi igénnyel kidolgozott, elsősorban hexameteres formájú alkalmi versek gyűjteménye, melynek
teljes magyar fordítása ez alkalommal jelenik meg először. A versekben a császári udvar, az előkelő és gazdag rómaiak világa tárul elénk...

Varro egyetlen épségben fennmaradt műve a mezőgazdaságról szól. Fennmaradását gyakorlati hasznosságával magyarázhatjuk: minden időben kellett élni, földet művelni és állatot tenyészteni, s Varro kézikönyve ehhez nélkülözhetetlen segítséget nyújtott. De hozzájárulhatott e mű fennmaradásához az is, hogy Varro irodalmi formát adott művének: dialógus keretében adja elő gondolatait, könnyed, anekdotikus hangvétellel.

Ciceróról mindenkinek rögtön az ékesszólás művészete, s többnyire nem a filozófia jut eszébe. Mindez nem véletlen, hiszen ha Julius Caesar egyre erősödő diktatórikus hatalmának nyílt bírálata miatt nem kényszerült volna visszavonulni a közügyektől, Cicero talán sohasem fogott volna filozófiai értekezések megírásához.
Egy vérbeli szónok azonban nem bújhat a filozófus köpönyegébe. Jóllehet a Tusculumi eszmecserét szerzője eredetileg dialógusok sorának szánta, Cicero disputái a Platón közvetítésével továbbhagyományozott szókratészi párbeszédekhez mindössze kezdeti hangütésükben hasonlítanak, ám csakhamar retorikai eszközökkel operáló érvelésekké lényegülnek át.

Az Öregségről, A Barátságról c. írásaiban Ciceró több mint kétezer évvel ezelőtt mondta: "Ami engem illet, e könyv kidolgozása oly örömet szerzett, hogy nemcsak elhárította a vénség összes bosszúságát, hanem ráadásul az öregséget vonzóvá és kellemessé is tette". Jónéhány olyan személyes példát említ, mellyel állítását meg is erősíti. Említést tesz dicső vezérekről, államférfiakról, akik diadalmenettel írták magukat a történelembe, de másféle példái is vannak. " ....

A Historia Augusta, vagy ahogy a címoldalon főcímként olvasható, a Császárok története, 30 római császár-életrajzot tartalmazó gyűjtemény. Pontosabban 30 életrajz, amelyek az i. sz. 117 és 284 között élt császárokat, császárjelölteket és trónkövetelőket mutatják be. Az életrajzgyűjtemény az utolsó területnövelő császárt, Traianust (98–117) követő Hadrianusnak az uralkodásával kezdődik és Carinuséval ér véget. Utána már Diocletianus következik, s vele egy újabb korszak, a dominatus, a birodalom pedig hamarosan két részre oszlik. E két dátum között zajlik tehát a principatus virágzásának és bukásának olykor viharos története. A kezdeti erőskezű császárok helyét a 200-as években átveszik a saját hadseregükre támaszkodó, egymással rivalizáló katonacsászárok. Ők aztán néha igencsak sűrűn váltják egymást, általában nem az előd természetes halálának köszönhetően ...

Xenophón munkája, "A lakedaimóniak állama" Spárta egyetlen fennmaradt leírása egy kortárs és szemtanú által...
 

Martialis egyike Róma legelevenebb, leghumorosabb és legszellemesebb költőinek: versei a korabeli Róma valóságos röntgenképét rajzolják elénk. A szellemes gúny, a maró szatíra, a szókimondás éppoly értéke ennek a költészetnek, mint a tömörség és az artisztikum szerencsés elegyítése, Csehy Zoltán válogatása nagyjából az egész életmű karakterét  átfogja,  különös hangsúlyt helyezve Martialis erotikus költészetére, kivált azokra a darabokra, melyeket egykor (mai szemmel nézve nagyrészt élvezhetetlenül és szemérmesen) Csengery János egy külön kis füzetkébe sorolva publikált kis példányszámban, belső akadémiai (!) használatra...