Menandrosz (i. e. 342–kb. 293) az újkomédia legnagyobb mestere, de sajnos az egyetlen is, akitől hosszabb részleteket, a közelmúltban pedig egy teljes vígjátékot hoztak napfényre a kutatások. Alig huszonegy éves volt, amikor első darabját bemutatták – nem sokkal az athéni felkelést elfojtó makedón megszállás után. A város szerencséjére egy sokoldalú irodalmár és Theophrasztosz-tanítvány, a phaléroni Démétriosz lett a helytartó, aki békés politikával és a gazdaság fejlesztésével akarta megédesíteni a makedón uralmat. Menandrosz – maga is Theophrasztosz tanítványa és Epikurosz barátja – Démétriosszal is baráti viszonyba került, annak bukása (i. e. 307) azonban őt is kellemetlen helyzetbe sodorta. A századfordulón még fellobbant a függetlenség és demokrácia visszaszerzésének reménye, de amikor a Nagy Sándor birodalmának felosztását eldöntő ipszoszi csata után a makedón királyság uralma ismét megszilárdult a Balkánon, a fegyveres erőszak szétfoszlatta az illúziókat...

Justinus keletrómai császár 527. április 1-jén tette meg uralkodótársává unokaöccsét és fogadott fiát, Justinianust, aki később az egyik legjelentősebb bizánci császárrá vált. Az akkor 44 esztendős társuralkodó alacsony sorból származott, Naisszosz városa mellett, a mai Szerbiában látta meg a napvilágot. Justinianus elsősorban nagybátyja révén tudott érvényesülni, akinek hadvezéri karrierje I. Anastastasius császár (ur. 491-518) idején felívelt, így ő Konstantinápolyban jogot és filozófiát hallgathatott. 518-ban aztán Justinus megszerezte a főhatalmat, unokaöccsét hamarosan fogadott fiává, consullá, és a hadsereg főparancsnokává tette. A trónörökös először azzal keltett nagy figyelmet, hogy feleségét, a későbbi Theodóra császárnét (akit Prokópiosz a Titkos történetben erkölcstelen nőnek fest le) rendkívül alacsony sorból, a hippodrom táncosnői közül választotta, elérve Justinusnál, hogy engedélyezze 524-ben az alsó és felső néprétegek házasságát.

A mexikói aztékok történelmére vonatkozó ismereteink nagy része három, egymással sok rokon vonást mutató, XVI. századi spanyol krónikából származik. Közülük a legnagyobb gonddal és a legszínesebb stílusban megírt történeti forrás Juan de Tovar műve, amely most teljes terjedelmében jelenik meg magyarul.

Hammurapi elsősorban a legrégebbről ránk maradt teljes „törvénygyűjtemény” révén ismert. Ez prológust, 282 cikkelyt és epilógust tartalmaz. A teljes „törvénykönyv” egy 2,25 méter magas diorit kőoszlopra, egy úgynevezett sztélére vésve maradt ránk. Ezt a sztélét Szúszában 1902-ben egy ásatás során találták meg. Származási helye ismeretlen. Feltehetőleg hódítás során egy babiloni városból került Szúszába. A sztélé ma a párizsi Louvreban található. Egy másolata a berlini Pergamon Múzeumban látható.

Firdauszi hatalmas terhet tart. Hazájának, népének egész ősi történetét, történelemformálásban is résztvevő történetet, kultúrának alapot vető egykori kultúrák együvé fonódó, teremtő és alakító emlékét. A Szászánidák házának, korának oly emlékművét, mely egyébként összeomlott volna, megadta volna magát az időnek...

A kötet a római nép mondakincsének legszebb darabjait ismerteti a legnagyobb latin költők és írók műveinek felhasználásával. Bevezetőben - Vergilius és Livius nyomán - bemutatja a hős Aeneast, aki Trója pusztulása után elindult új hazát keresni. A következő rész A Királyok korának legendás történeteit beszéli el a város csodás alapításától egészen Tarquinius Superbusig. Érdekesek, tanulságosak A Római köztársaság korának harcait feldolgozó mondák. A kötet legfőbb forrása Livius, de sokat merített Boronkay Ovidius és a görög Plutarkhosz műveiből is.

Boethius, Anicius Manlius Torquatus Severinus (480–524): A patrisztika hanyatló korszakának neves bölcselője volt a római filozófus, államférfi Boethius (480–524), aki 'A filozófia vigasztalása ' c. (börtönben írt) művével Albertus Magnus, Aquinói Szent Tamás és Dante bölcseletére is hatást gyakorolt. Életműve a görög filozófiai tradícióhoz köti, noha behatóan ismerte a korabeli keresztény tanokat, s egyes fejtegetései alapján (a quadrivium anyagának írásba foglalása) a skolasztika előfutárának is tekintik.

414-ben a nagy Dionűszián került színre, s egy ma már névtelen szerző műve mögött második díjat nyert.
A szicíliai hadjárat kellős közepén az athéniak „fellegekben járó” nagyhatalmi álmait ironizálja „Felhőkakukvár” építése, ha az egyes alakokban nem is szabad a korabeli politikusokra való közvetlen célzást keresni.
A Reménykedés (Euelpidész) és a hitető Rábeszélés (Peiszthetairosz) van a két athéni vállalkozó szellemben ábrázolva. Ők is az örök pörlekedést unták meg, s jellemzően csak a levegőben, a madarak honában remélnek gondtalan világot.

Az Apollonius históriájának ismeretlen szerzője a záróstrófa szerint saját sorsát is példázza az 1588-nak kétséges eleiben íródott munkában, amelynek forrása a Gesta Romanorum 153. novellája.
A nálunk archaikus módon verses, énekelhető formát öltött történet európai népszerűségét mutatja, hogy ezt dolgozza fel Shakespeare is Pericles című drámájában.

A Heten Théba ellen előzménye az, hogy Théba egykori uralkodóját, Laiosz királyt az istenek figyelmeztetik: ne kívánjon gyermeket, mert az meg fogja ölni, és saját anyját veszi feleségül. Oidipusz mégis megszületik....